Menü

G. S. monogram

GABE SOL

Tudományos fantasztikum

Az íróról

Vagány lenne azt mondani, űrhajós vagyok, ám nem lenne való. Még ha a légköri repüléshez közel is állok. Képzeletem azonban a végtelen űrben bolyong, míg egy-egy izgalmas kaland papír formát nem ölt.

Mérnöki tanulmányait követően Gabe számos területen szerzett tapasztalatot; készségei az ipari berendezések tervezésétől a légiforgalmi tájékoztatáson át a grafikai és vizuális tervezésig terjednek. Repülő emberként, fotósként és természetjáróként különleges nézőpont vált sajátjává, mely örökösen álmodozó szellemét a jövő felfedezésére és regényirodalmi művekbe foglalására sarkallja.

Kiadványok

MEGJELENT!

Meru borító

„– Látod a mélyűr-járókat? – Rawiri kezével az újonnan feltűnt objektumokra irányította Paya tekintetét. – Szerintem a legkülső a Meru, az lesz a mi hajónk.

Paya látta. Épp azt próbálta felidézni, mivel kell még megküzdenie, mire visszakaphatja végre a gravitációt – vagy legalábbis annak illúzióját. A megelőző pár percben vetített tájékoztató szerint sem egyszerű, sem gyors nem lesz, mire a sikló kabinjából minden utas eljut a küllőkben közlekedő liftekhez.

– Látom. Fölöttébb… – hosszasan kereste a szót – karika. És szögletes. És elég messze van. – Lábait és kezeit állához húzta, amennyire csak a heveder engedte. – Ha gombóccá gömbölyítem magam, el tudsz terelgetni a lifthez?

Kérdése válasz nélkül maradt. Járművük nekifeszült a dokkolókarok egyikének, mely engedékenyen semlegesítette a kis relatív sebességet. A kiszállás valóban nem volt lendületes mutatvány, de mire rájuk került a sor, már szinte az összes módját megfigyelhették annak, súlytalanul hogyan nem kell kiszállni egy siklóból. Már csupán annyi dolguk volt, hogy találjanak egy addig még nem látott stratégiát. Payának nem sikerült.”



„Jelen állás szerint utunkat nem folytathatjuk a repülési terv szerint, a további állomásokat már nem tervezzük elérni. Elsődleges célunk a biztonságos visszatérés Föld körüli pályára. Üzemzavar lépett fel a Meru rendszereiben, egyelőre keressük a hiba okát. Jó hír, hogy a legutóbbi manőver stabil, Nap körüli pályára fékez bennünket, így közvetlen veszély nem fenyeget. Egyik következő lépésünk a komputer újraindítása lesz, ezzel függ össze a rossz hír. Pillanatnyilag nem lehetünk biztosak abban, hogy az újraindításra hogyan fog reagálni a hajtómű.”

AJÁNLÁS

Vajon milyen veszedelem leselkedhet egy csoport űrturistára, akik egy olyan korban készülnek bebarangolni a Naprendszert, mikorra az űrutazás mindennapossá vált? Űrhajójuk, a Meru, szinte teljesen automatizált, algoritmusok által vezérelt mélyűr-járó, korának legfejlettebbje. Képes lehet ez a hihetetlenül kifinomult rendszer meghibásodni? Vagy netán az utasok egyike hordoz sötét titkot, mely veszélyt jelent útitársaira? Gabe Sol új könyvéből kiderül a válasz, ami jóval túlmutat e maroknyi ember sorsán.

Alexander Martin

Az író gondolatai

Sok meleg szívű ember munkája érdemel dicséretet, nekik hálával tartozom. Barátsággal ajánlom a Meru történetét, mely nem csupán szórakoztatni kíván, de egy olyan jövőt is vázol, melyben meghatározóak a jelenkori döntéseink olykor elkerülhetetlen következményei. Az írás egyben felhívás arra, hogy gondoljuk át, milyen irányba tereljük közös űrhajónk, a Föld és minden rajta élő sorsát. Hibáinkért nem csak magunk fizetünk, hanem az utánunk érkezők is. Figyeljünk hát egymásra!

Gabe Sol

KÉPZELT KÉPEK

Megjelent a „Meru - A végtelen színe”!
Az e-book korlátozott ideig ingyenesen letölthető!

A „Meru - A végtelen színe” elolvasható ePUB és MOBI formátumban. Ha elolvastad, és tetszett, oszd meg az élményedet Facebookon, és kövesd az oldalt! Nyomtatott könyvek előrendelése Facebook üzenetben lehetséges. A kiadás 2020 júniusában várható. Ne maradj le a következő történetek megjelenéséről!

Iratkozz fel a hírlevélre!

Hozzájárulok, hogy e-mail címemre rendszeresen elektronikus hírlevél érkezzen.
Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót.
Sikeres feliratkozás! Feliratkozom!